A közlekedésbiztonság népszerűsítése, a megelőzés és a szakmai ismeretterjesztés egyaránt fontos része a Magyar Mobilitási és Autóklub Nyugat-Dunántúli Regionális Szervezetének munkájának. Az elmúlt időszakban a régió munkatársai számos rendezvényen vettek részt, ahol több száz gyermekkel és fiatallal ismertették meg a biztonságos közlekedés és a felelős döntések fontosságát.
Közlekedésbiztonság és prevenció több helyszínen
A szeptemberi programok között kiemelt szerepet kaptak a Biztonság hete rendezvényei. Szombathelyen, a megyei rendőr-főkapitányság közreműködésével közel 200 általános iskolás gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon. Győrben, a városháza előtti téren szintén több mint 200 óvodás és iskolás ismerkedett a biztonságos közlekedés alapjaival.
A prevenció jegyében a Széchenyi István Egyetem Függőségek árnyékában Tisztán előrébb jutsz című rendezvényén is képviseltettük magunkat. A több mint 20 szervezet összefogásával megvalósuló program mintegy 1200 fiatal figyelmét irányította a függőségek veszélyeire és a megelőzés lehetőségeire. Az MMAK bódult állapotot imitáló szemüvegek segítségével mutatta be, milyen veszélyeket rejt a bódult állapotban történő közlekedés, játékos és interaktív formában hívva fel a fiatalok figyelmét a felelős döntések fontosságára.
Az Autómentes napokhoz kapcsolódva Zalaszentgróton és Nagykanizsán is változatos programokkal vártuk az érdeklődőket. A gyermekek kipróbálhatták a kerékpározást, a rollerezést, a részegszemüveges bóják közötti sétát és a csavarfelszedést. Nagykanizsán bringás reggeli, zenés torna, trükkös kerékpárok, valamint bűn- és balesetmegelőzési programok is színesítették a napot.
Élményalapú tanulás Bőn és Celldömölkön
A régió közlekedésbiztonsági programjai Bőn és Celldömölkön is nagy érdeklődés mellett zajlottak. Bőn mintegy 200 általános iskolás, Celldömölkön pedig közel 400 látogató találkozhatott a szervezet programjaival.
A résztvevők kipróbálhatták a borulásszimulátort, a részegszemüveges ügyességi feladatokat és az animációs KRESZ-teszteket. Mindegyik helyszínen bemutattuk az Autóklub Sárga Angyalát és a segítő szerelő munkáját is. A Fékezd Magad Alapítvány közlekedési kiadványaival szintén hozzájárultunk a közlekedésbiztonsági ismeretek népszerűsítéséhez.
A játékos KRESZ-tesztek a fiatalok körében is nagy sikert arattak. Kollégáink a feladatok megoldásában segítették a résztvevőket, és közösen beszélték át a helyes válaszokat, hozzájárulva a közlekedési szabályok jobb megértéséhez.
Kuwait 1991 – a magyar szakemberek helytállása
A közlekedésbiztonsági rendezvények mellett a szakmai ismeretterjesztés is fontos szerepet kapott a régió tevékenységében. A zalaegerszegi Magyar Olaj- és Gázipari Múzeummal ápolt jó kapcsolat keretében 2026. október 2-án a Kuwait 1991 Az olajkutak oltása című programon kiállítás és előadások idézték fel a kuvaiti olajkúttüzek megfékezésében részt vevő magyar szakemberek munkáját.
Az eseményen Fehér János, a Technoimpex egykori irodavezetője és Boros Ferenc főmérnök, a HBS Alföldi csapatának vezetőhelyettese mutatta be a rendkívüli mentési munka történetét. A program középpontjában a magyar szakemberek helytállása és a különleges, két MIG–21-es hajtóművel felszerelt Big Wind oltójármű állt.
Aktív jelenlét, közös értékek
A Magyar Mobilitási és Autóklub rendezvényeivel és kezdeményezéseivel aktívan hozzájárul a közlekedési kultúra fejlesztéséhez, a biztonságos közlekedés népszerűsítéséhez és a felelős közlekedési magatartás kialakításához. Kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalok megszólítására és a megelőzésre, hiszen a közlekedésbiztonsági ismeretek átadása közös ügyünk.
Örömmel osztjuk meg olvasóinkkal az elmúlt időszak eseményeit, amelyek jól példázzák az Autóklub elkötelezettségét és aktív szerepvállalását a közlekedésbiztonság területén.
2026.10.14.
