188

Klub

A Magyar Autóklub állásfoglalása

A Magyar Autóklub állásfoglalása

 

A Magyar Autóklub állásfoglalása

A PESTI ALSÓ RAKPART KÖZELMÚLTBAN BEJELENTETT VÉGLEGES LEZÁRÁSÁRÓL

 

A Magyar Autóklubot és az autós közvéleményt meglepetésként érte Karácsony Gergely főpolgármester a Pesti alsó rakpart egy szakaszának lezárását, forgalmának megszakítását célzó bejelentése.

Az Autóklub a hír megjelenését követően felvette a kapcsolatot a Fővárosi Önkormányzattal, és részt vett – egyedüli autózással foglalkozó szervezetként – a 2022.04.25. napján megtartott, a Duna-partok jövőjét tárgyaló egyeztetésen, ahol az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. Az Autóklub nyomatékosan és ismételten kinyilvánítja álláspontját a valódi szakmai-társadalmi vita szükségességére vonatkozóan.

A Magyar Autóklub egyetért az élhető, zöld város koncepcióval, közösségi terek létrehozásával és a város szépítésével, és azt is tudomásul veszi, hogy szükséges a forgalom csillapítása a belső kerületekben.

Nem ért egyet ugyanakkor a „visszaadjuk a Duna-partot a budapestieknek retorikával”, a budapestiek jelentős hányada autót használó városi polgár. A Duna-part az autósoké is, jelenleg fő közlekedési útvonal, ami a budapesti és az ország minden autósáé, gyalogosáé, kerékpárosáé. Visszautasítjuk a közlekedők szembeállítását, egyes csoportok diszkriminálását.

A Magyar Autóklub nem ért egyet a jelenleg észak-déli közlekedési folyosóként használt Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárásával, a rakparti forgalom belvárosba terelésével, miközben a cél a belváros tehermentesítése és levegőszennyeződésének csökkentése, a környezet védelme és a balesetmentes forgalom levezetése.

Ötletelés helyett stratégiai tervezést kérünk. Az érintett szervezetekkel történő egyeztetést követően a rakparti forgalom levezetéséhez a fejlesztések meghatározása és terveztetése szükséges. Vizsgálják meg a rakparti forgalom felszín alatti elvezetésének, illetve lefedésének a lehetőségét is. Nem halasztható tovább a P+R parkolók építése és az elővárosi közlekedés fejlesztése.

 

 Az Autóklub fontosnak tartja rögzíteni az alábbiakat:

  • - Karácsony Gergely választási programjában konkrét célként nem szerepelt a rakpart forgalmának megszakítása, részleges lezárása, ezért a főpolgármester erre nem kapott felhatalmazást a választóktól. Ezt az értelmezést erősíti az is, hogy egy éve, a Civil Fórumon, nyilván a választási ígéretek ismeretében, még fel sem merült a rakpart teljes és állandó lezárása a Főváros részéről.
     
  • - Határozott álláspontunk, hogy elsőként nem az autómentes szakasz „hosszúságáról” kell dönteni, hanem mindenekelőtt az öt kilométeres rakparti kapcsolat megszakításának, lényegében az észak-déli közlekedési folyosó megszüntetésének problémaköréről kell szakmai és társadalmi egyeztetést folytatni.
     
  • - Az alsó rakpartok kiemelkedő hálózati jelentősége elvitathatatlan, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény szerint a közúti hálózat tervezése során számos gazdasági, társadalmi szempontot, hatást kell együttesen értékelni, így a települési környezetre gyakorolt hatást, a közlekedésbiztonsági szempontokat és az elérhető javulásból származó gazdaságélénkítő hatást.
     
  • - Az Autóklub messzemenőkig támogatja a Duna-korzó folyópartig történő kibővítését, egységes gyalogos tér kialakítását, azonban a leghatározottabban sérelmezi, hogy a Főváros még csak nem is próbálkozott olyan megoldással, mely a gépkocsiforgalom sétány burkolata alatti átvezetését célozza, hasonlóan az ismert hannoveri, bécsi, osloi alagút-példákhoz. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy például a párizsi rakpartlezárás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
     
  • - A Főváros által megrendelt autós/gyalogos választási kényszert erőltető közvéleménykutatást elégtelennek tekintjük, a MAK 2021-es felmérése szerint a megkérdezettek 58%-a nem támogatta a rakpart lezárását. Szakmai körökben a közelmúltban indított független felmérés szerint a kiterjesztett sétány alatti közúti alagút alternatíváját mintegy kétszer annyian pártolják, mint a rakparti útkapcsolat megszakítását.   
     
  • - Az Autóklub általában támogatja a környezetkímélő közlekedési módok térnyerését, azonban a közúti szolgáltatások kárára megcélzott újabb és újabb döntések előtt nagyon fontosnak tartja a közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi szempontok mérlegelését. A Kiskörút és a Nagykörút forgalom áteresztő kapacitásának csökkentését követően bizonyosra vehető, hogy a közúti ellátottság további lerontása veszélyeztetné a magyar főváros működőképességét és versenyképességét.

 

Hisszük, hogy Budapestet egyszerre lehet zöldebbé, barátságosabbá és működőképesebbé tenni anélkül, hogy egyes közlekedői csoportokat, nevesítve az autóval közlekedőket ellehetetlenítenék. 

 

Magyar Autóklub

 

2022.04.28.

 


Ha úgy gondolja, hogy az autósok érdekvédelme fontos, lépjen be Ön is a Magyar Autóklubba!

Összetartó közösségünk tagjai biztos háttértámogatással vághatnak neki az utazásoknak és együtt, hatékonyan léphetnek fel az érdekeiket sértő döntések, valamint intézkedések ellen.


 

További híreink