Kihívás, koncentráció, csapatmunka és rengeteg élmény – szeptember 11-én a csehországi Náchodban rendezték meg az FIA European Traffic Education Contest (ETEC) 2026 európai döntőjét. A Magyar Mobilitási és Autóklub által felkészített magyar csapat a 10. helyen zárta a rangos nemzetközi közlekedésbiztonsági versenyt.
Az ETEC Európa egyik nagy hagyományokkal rendelkező, gyermekeknek szóló közlekedésbiztonsági versenye. Az FIA Region I kezdeményezésére 1986 óta megrendezett esemény célja, hogy a fiatalok elméleti tudásának és gyakorlati készségeinek fejlesztésével járuljon hozzá a biztonságos kerékpáros közlekedéshez és a gyermekeket érintő közúti balesetek kockázatának csökkentéséhez.
A 39. alkalommal megrendezett európai döntőnek idén Csehország adott otthont. A versenyzők 10–12 év közötti gyermekek, a nemzeti csapatokat pedig két lány és két fiú alkotja. A nemzetközi döntőbe a résztvevő országok legjobbjai jutnak tovább a helyi, regionális vagy országos válogatóversenyekről.
Magyarországot Horváth Eszter Dorka, Koroknyai Lili, Kolozsvári Dániel és Lipák István képviselte. A négy fiatal a hazai döntőn nyújtott teljesítményével érdemelte ki a lehetőséget, hogy az MMAK felkészítésével Magyarország színeiben induljon az ETEC 2026 nemzetközi mezőnyében.
Tudás és kerékpáros ügyesség is kellett a sikerhez
A szeptember 11-i versenynapon a résztvevőkre összetett elméleti és gyakorlati feladatok vártak. A gyerekeknek nemcsak azt kellett megmutatniuk, hogy magabiztosan kezelik kerékpárjukat, hanem azt is, hogy különböző – akár váratlan – közlekedési helyzetekben képesek gyorsan, szabályosan és biztonságosan dönteni.
Négy különböző gyakorlati pályán különleges útviszonyokkal, közlekedési akadályokkal és figyelemelterelő körülményekkel is találkoztak. A közlekedési táblák és útburkolati jelek pontos ismerete éppúgy fontos volt, mint a kerékpár biztos kezelése, az összpontosítás és a gyors helyzetfelismerés.
Az elméleti és szituációs feladatok pedig azt tették próbára, mennyire tudják a versenyzők a közlekedési szabályokról megszerzett tudásukat a gyakorlatban is alkalmazni.




A 16 ország 17 csapatát felvonultató nemzetközi mezőnyben a magyar csapat a 10. helyet szerezte meg.
Az ETEC 2026 dobogósai:
1. hely: Szerbia
2. hely: Lettország
3. hely: Csehország
Az eredményen túl azonban legalább ilyen fontos az a tapasztalat és tudás, amelyet a fiatalok a felkészülés és a nemzetközi verseny során szereztek. Az ETEC nemcsak a teljesítményről szól: a rendezvény fontos része a csapatmunka, a fair play, az egymás iránti tisztelet és a különböző országokból érkező fiatalok találkozása is.
A Magyar Mobilitási és Autóklub számára kiemelten fontos, hogy már gyermekkorban segítsük a biztonságos és felelős közlekedéshez szükséges tudás és szemlélet kialakítását. A közlekedésbiztonsági ismeretek mellett az ilyen programok önállóságra, koncentrációra, körültekintésre és felelős döntéshozatalra is tanítják a fiatalokat.
Gratulálunk Horváth Eszter Dorkának, Koroknyai Lilinek, Kolozsvári Dánielnek és Lipák Istvánnak a nemzetközi szerepléshez! Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországot és a Magyar Mobilitási és Autóklubot képviselték az ETEC 2026 európai döntőjén.
2026.09.21.
