A MAGYAR AUTÓKLUB JOGI- ÉS ÉRDEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA A BALESETI ADÓRÓL

A Magyar Autóklub Jogi- és Érdekvédelmi Bizottsága kizárólag a sajtó útján értesült azokról az előzetes kormányzati elképzelésekről, melyek az úgynevezett biztosítási, vagy baleseti adó bevezetését jelentenék.

Az ennek indokaként felhozott érveket a Magyar Autóklub elsősorban azért tartja teljes egészében megalapozatlannak, mert a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjában a biztosítók jelenleg is korlátozás nélkül a teljes okozott baleseti kár összegének ellenértékét felszámítják és megfizettetik az autósokkal. Az összeg újabb megfizettetése ugyanannak a tételnek a kétszeres felszámítását jelentené az autósokkal szemben.

A sajtóban megjelent, és bizonyos tudományos felmérésekre hivatkozó, a Levegő Munkacsoporttól származó híresztelések a Közlekedés Tudományi Intézet kompetens előadója részéről a bizottság mai ülésén cáfolatot nyertek.

A Magyar Autóklub egyetért ugyanakkor a károkozással arányos teherviselés koncepciójával, amennyiben az megalapozott és valóban arányos megoldási módszereket kínál. Ennek keretében Magyar Autóklub támogatni tud egy olyan megoldást, ami a biztonsági öv bekapcsolását elmulasztó járművezetőt és utast az így felmerült egészségügyi többletkiadások egy részének viselésére kötelezné.