KRESZ módosítás

A Kormány 2009. november 25.-én elfogadott egy Kresz módosítást, több mint 60 új rendelkezéssel. A módosítás jelentősen megváltoztatja kerékpárosokra vonatkozó szabályrendszert, új táblákat vezet be stb...

A normaszöveg a tegnapi napig nem került közzétételre a Magyar Közlönyben, így még a szakemberek, rendőrhatóságok sem ismerhették meg. A jogkövető magatartás és az ehhez kapcsolódó szankcionálás alapvető feltétele a kellő időben történő tájékoztatás, ami a rendkívül széles rétegeket érintő közlekedési szabályok hangsúlyozottan fontos.

A Magyar Autóklub levélben kérte Bajnai Gordon Miniszterelnök urat 2009. 12. 17.-án, hogy halassza el a KRESZ módosítás kihirdetését és a hatályba léptetését, mivel a megfelelő ismeretek elsajátítására, oktatására az év végéig hátralévő idő nyilvánvalóan nem elegendő.
 
A Magyar Közlönyben a jogszabály on-line közzététel 2009.12.18.-án megtörtént, a nyomdai változat az ünnepekre várható.
 
A Magyar Autóklub határozott álláspontja, hogy nem szolgálja a közlekedésbiztonságot és nem lehet felelősségre vonás alapja egy olyan, a közlekedési viszonyokat alapvetően módosító jogszabály, ami a hatálybalépést megelőzően néhány nappal a karácsonyi ünnepekre jelenik meg.