Győri büszkeségünk
Amint már korábban hírül adtuk, hosszas várakozás után végre megvalósult a Magyar Autóklub régóta várt új büszkesége, a győri műszaki állomás. Éppen negyven évvel ezelőtt történt a régi bázis avatása, mely egyedi volt az országban, egyrészt, mert a klub első műszaki telephelye volt, másrészt az autósok által régen várt első szervizműhely nyílt meg a városban, mely az akkori személygépkocsi típusok (Trabantok, Skodák, stb.) hibáinak megállapítását és javítását végezte.
A negyven év alatt azonban az épület kicsi lett és évről-évre romlott állaga. A mostoha körülmények ellenére a műszaki állomás teljesítménye kimagasló volt, ám a növekvő ügyfélforgalom elengedhetetlenné tette a fejlesztés. Több változatban készültek tervek a korszerűsítésére és a hasznos terület növelésére, de nyilvánvalóvá vált, az igazítgatás nem megoldás, csak a teljes átépítés lehetséges. Erre három évvel ezelőtt nyílt meg a lehetőség és döntött a klub vezetése a régi állomás lebontása és egy vadonatúj felépítése mellett. A hosszas hatósági engedélyeztetések következtében csak 2007. szeptemberében kezdődött meg a régi épület bontása. Az építkezés átmeneti idejére a műszaki szolgáltatás bérelt műhelybe és az ügyfélszolgálat mobil konténerbe költözött. Ma, ha valaki Győrben a Belvárostól alig ötszáz méterre kezdődő Gyárváros kerületébe érkezik, szemét le sem tudja venni a főútvonal mellet ékeskedő új épületről, mert arányai miatt szinte vonzza a tekintetet.
Az épület közel négyszáz négyzetméter alapterületű, arányosan elkülönítve a műhely és az ügyfélfogadó rész, utóbbi homlokzata üvegfelületeivel méltóságot és bizalmat sugároz. A szerviz műhely középső hajója foglalja magába a tizenhat méteres műszaki vizsgasort, melyre a legmagasabb építésű kishaszon járművek is be tudnak hajtani. Ezzel érezhetően növekszik a vizsgáztatható járművek fajtája. Közvetlenül az ügyfélváró mellett két javító állás található, amelyeken a javítási folyamatot a tulajdonosok figyelemmel kísérhetik, hiszen csak egy üvegfal választja el őket a járművüktől. Itt elsősorban kis javítások történnek, s persze a közlekedésbiztonsági vizsgálaton megállapított hibák kiküszöbölése a sikeres műszaki vizsga érdekében. Ez a vizsgára felkészítő tevékenység főleg a fék, lengéscsillapító, világítás és kipufogó cseréből, illetve javításból áll. Két, fallal elkülönített beálló van a műhelyben, az egyik a környezetvédelmi vizsgálat helye, ezt a motor pörgetése miatt kellett leválasztani, a másik az eredetvizsgálaté, ezt az előírások teszik szükségessé. Az ügyfél bejáraton belépve rögtön a járművezető képzésre tervezett oktató terem előtt haladunk el, így jutunk az ügyfélváró részbe. Szemben a műszaki szolgáltatások ügyfélpultja található. A munkafelvétel mellett külön helyiségben az utazási
iroda kapott helyet, mely Győrben több mint három éves szüneteltetés után indul újra. Az új építésű bázisoknál, így a győri esetében is, a komplex szolgáltatás nyújtása a cél ezért a műszaki szolgáltatások mellet utazási és egyéb kereskedelmi szolgáltatások is helyet kaphattak, illetve a járművezető képzés tantermi oktatása is ott történhet. Ez biztosítja a klubtagok és ügyfelek egy helyen történő komplex kiszolgálását. Vagyis „klubcentrumról” beszélhetünk. A közlekedésbiztonsági vizsgálat, műszaki vizsga, környezetvédelmi vizsgálat, eredetiség vizsgálat március elején az új helyen működik, míg a többi szolgáltatás fokozatosan indul el és a második negyedévben már ténylegesen klubcentrumként fog működni új büszkeségünk.





